Biciklivel Selmecbányára

Most, 2022 év elején, de akár tavalyt is írhattam volna, amikor a Firmák és balekjaik oly messze kerültek Selmecbányától, mintha az a világ másik felén lenne, mert a járványügyi intézkedések miatt ellehetetlenültek az évi kirándulások, még érdekesebb lesz olvasni az alábbi, Dr. Grátzer Miklóssal folytatott beszélgetés leiratát egy olyan korból, amikor nem lehetett sok-sok éven át átlépni a határokat.

Dr. Grátzer Miklós azokban az ’50-es években volt Sopronban erdőmérnök hallgató, amelyről az „Amit egy baleknak tudnia kell” – /Sopron 2006/ így ír:

„Minden „selmeci hagyományok” névvel összefoglalt tradicionális szokást elítéltek, betiltottak, azokat reakciósnak, idejétmúltnak, az „új kialakuló társadalom” ifjúságához méltatlannak tartották”.

Ugyanebben ez időben az Erdőművelési Tanszék neves professzora Jablánczy Sándor, mint tanszékvezető tevékenykedett.

A professzori minőség „korra jellemző feltétele” a párttagság volt. Ám Jablánczy professzor sohasem tett rosszat a diákoknak, akár igyekeztek életben tartani a selmeci hagyományokat, akár nem.

Ő volt az, aki hosszú kényszerszünet után elérte, hogy ha csak két diák is, de eljutott Selmecbányára.

E két diák Kósa Zoltán és Grátzer Miklós volt. S hogyan is történt mindez, amikor még a szocialista testvérországokba sem lehetett kirándulni?

Jablánczy professzor két diákját „tanulmányútra” küldte, akiknek feladata a „szocialista erdőgazdálkodás” tanulmányozása volt.

A professzor elvárását teljesítendő, a két hallgató jelentkezett a győri Államvédelmi Osztálynál, ahol megkapták az engedélyt a kiutazásra.

S itt vette kezdetét a biciklivel Selmecbányára tartó út. Sopronból indultak, majd Komáromnál átlépve a határt Selmecbánya felé vették az irányt. Kihasználva a lehetőséget, egy komoly útvonalat jártak be.

Selemcről Körmöcbányára tértek át, majd a Magas Tátra „érintésével” kanyarodtak Magyarország felé. A Szepességet átszelve, Kassa felé tekertek, majd Hidasnémetinél lépték át, immár Magyarországi oldalra a határt.

Onnan persze még el kellett jutni Budapestre. Így nagyjából 800 km-t tettek meg.

Budapesten megpihentek Grátzer Miklós szüleinél, majd még nagyjából 220 km-t tettek meg, hogy visszatérjenek Sopronba.

Így történt hát, hogy Kósa Zoltán és Grátzer Miklós életre szóló élménnyel gazdagodva voltak az elsők, akik hosszú idő után „selmeci diákként” Selmecbányán járhattak.