Egy diák, két város – Beszélgetés Orbán Tibor bányamérnökkel
Bányászképzés Miskolcon
Orbán Tibor 70 éve kezdte meg tanulmányait, az ’50-es években. Az addig teljesen Sopronban zajló bányamérnök képzés részben átkerült Miskolc területére. S bár Sopronban szerették volna, ha a képzés és a bányászhallgatók helyben maradnak, az akkori vezetés Miskolcon képzelt el egy nagyobb bányászati központot.
Így Orbán Tibor elsőéves hallgatóként Miskolc városában az éppen kész(ülő) egyetemen kezdett megismerkedni a szakma alapjaival.
A szállás
Ő és évfolyamtársai a késznek nyilvánított diákszállón kaptak elhelyezést, ahol még ágyak sem voltak. Egy teherautó hozta a vaságyakat, amit maguk a diákok hordtak be az épületbe. Ilyen formán 8 fős szobákat rendeztek be.
Az indulás körülményeit jól mutatja, hogy Orbán Tibor emlékezése alapján az épületben még víz sem volt. Így pár napig egy kerti csapnál tudtak mosakodni, fogat mosni.
A környezet
A diákszálló, valamint az egyetemi épületek környéke építési terület volt. Kotrógépek bontották a hegyoldalt, hordták az alapanyagokat. Mindenhol sár és sár. Az „utak” szögesdróttal voltak kijelölve és gyakorlatilag elkerítve, mivel az építkezésen rabok is dolgoztak. Közöttük politikai elítéltek is, mint például egy mérnök, aki aztán később az egyetemen tudott elhelyezkedni.
„Megelégedtünk”
Orbán Tibor és társai mind olyan fiatalok voltak, akik a II. világháborút 10-13 éves fiúkként élték át. Nem voltak illúzióik egy háborúról, pontosan tudták mit jelent. A háborús borzalmakból talpra állni akaró generáció tagjaként a fent leírt körülményekről azt mondta: „Megelégedtünk ezekkel a dolgokkal.”
A diákhagyományok, diákélet
A selmeci diákhagyományok mondhatni gyökér nélkül itt Miskolcon akkor még nem jelentek meg. Nem is nagyon tudták volna ápolni. Sokkal korlátozottabb volt a helyzet ilyen szempontból, mint Sopronban, pedig, ahogy már más írásban is olvashattátok, ott sem volt megengedett az ilyen fajta hagyományápolás.
Nagyon komolyan beleszólt életükbe a politika. Volt olyan hallgatótársa, akit azért rúgtak ki, mert apja nem jelentette be, hogy cséplőgépe van.
Évekkel később, majdani főnöke, aki még az Ifjúsági Kör tagja volt, tanította már munkahelyi körülmények között nótákra, melyek szerves részei és alapjai a selmeci hagyományoknak.
Tanulmányok
S hogy miért vált ketté eleinte a képzés földrajzilag?
Sopron a végsőkig 1949-50, kitartott amellett, hogy a bányászok, kohászok helyben maradhassanak. Megelőző lépéseket is tettek. Sok tantárgyat közössé tettek, vegyítették a tanszékeken az erdőmérnök, bányász, kohász szakok tantárgyait, hogy még egységesebb és nehezebben szétválaszthatóak legyenek. Ám 1949-ben mégis törvénybe iktatták a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalapítását. Az elsőéves bányászok és kohászok már ott kezdtek. 1
A már Sopronban élő professzorok, például Tárczy-Hornoch professzor, Vendel professzor, akik az életüket már Sopronban építették fel, család, barátok, munka, nem kívántak Miskolcra költözni. Semmilyen körülmények között és később sem, mikor már egyértelmű volt, hogy a bányászokat, kohászokat „viszik” sem voltak hajlandóak miskolci tanszékek élére állni. Inkább kutatóintézetekbe mentek, vagy nyugdíjba vonultak.
Ez utóbbi azt eredményezte, hogy míg az alapozó tantárgyakat Miskolcon tanulták (például: Mechanika, Ábrázoló geometria, Mérőszámos ábrázolás), addig a szakmai tárgyakat Sopronban tanulhatták (pl.: Szellőztetés, Fejtéstelepítés, Bányaművelés).
Ezért kellett a harmadéveseknek Sopronba költözni.
Sopronban
Míg Miskolcon gyakorlatilag a várostól elkülönülve éltek, Sopronban belecsöppentek a városi légkörbe, mely más volt, mint Miskolcon.
Szállásuk a ma is ilyen nevű Erzsébet utcában volt, ahonnan nem messze a Deák téren leánykollégium is volt. Orbán József elmondása szerint jobban figyeltek megjelenésükre mivel egy kultúrkörnyezetbe kerültek.
Itt 6 fős szobák voltak és eldönthették ki kivel szeretne egy szobában lenni.
A szakok között nem volt sok kapcsolat, hiszen más tantárgyakat hallgattak, illetve a szállások is messze voltak egymástól. A mostani Régi Kollégium még csak épült.
1956-ban már javában soproni diákok voltak. De ez egy másik történet.
Ezeket is érdemes megnézni
„Vajon látom-e még valaha?” – bányászhallgatók az ’56-os Sopronban
