„Vajon látom-e még valaha?” – bányászhallgatók az ’56-os Sopronban

Korábbi bejegyzésben került leírásra, hogy amikor a bányamérnök képzés Miskolc és Sopron városaiban vegyesen zajlott. Így a szakmai tárgyak oktatása a felsőbb évfolyamok, illetve a még helyben kezdettek számára Sopronban volt.

Így történt, hogy Orbán Tibor a Sopronban zajló ’56-os események résztvevője volt. Sopronban a közigazgatás az országos események lecsapódásaként „szétfutott”. Gyakorlatilag az egyetemisták tartották fenn a rendet. Ilyen dolgok például, hogy őrizték a kenyérgyárat, ahova egyszerre öt fő mehetett be.

Megalakult a Forradalmi Bizottság, melynek tagjai többek között erdészek és két bányász volt. Később az egyik bányamérnök hallgatót, aki IV-ed éves volt, el is ítélték. 3-4 évig börtönben is volt.

A Sopronkőhidai börtön felügyeletébe is küldtek ki egyetemistákat, mivel sok őr elhagyta posztját. Hogy hogy nem, az egyik hallgatót a rabok túszul ejtették. S bár sok politikai fogoly is volt, hétköznapi bűnözők is voltak bent. Céljuk az volt, hogy újra tárgyalják az ügyeiket. Szerencsére nem történt tragédia.

November 4-e sorsfordító volt sokak számára.

Azt az információt kapta a város, hogy egyrészt közelednek az oroszok, akik el akarják foglalni Sopront, másrészt, ha ezt sikerül az ENSZ csapatok megérkezéséig megakadályozni, akkor különleges státuszba kerülhet a terület. Tehát a cél: az oroszok megállítása.

Ez mai fejjel szinte érthetetlen, hogy az egyetemisták minden gondolkodás nélkül indultak Kópháza felé, hogy majd ott feltartóztatják a tankkal is érkező orosz csapatot. Ám azt se felejtsük el, hogy akkor az egyetemen volt Katonai Tanszék, aminek keretében tűzérségi oktatásban részesültek, ehhez kapcsolódó nyári gyakorlattal egybekötve. Emellett már elérkezett a híre, hogy más egyetemi városokban (Miskolc, Veszprém) lőttek le egyetemistákat.

Akkora ellenérzés volt a fiatalokban, hogy mindenáron meg akarták akadályozni, hogy Sopronba is könnyűszerrel érkezzenek meg az oroszok. Teljesen önként indultak harcba.

A hegykői tüzérségi állomásról kaptak egy páncéltörő ágyút. Az emberek pedig egy-egy géppisztolyt és kézigránátokat.

Teherautóval, a mai akkori nevét viselő Ötvös utcán át vitték őket Kópházára. Ekkor, ahogy kanyarodtak ki a városból, tudatosult, hogy hova is tartanak, s ekkor élte meg Orbán Tibor a kérdést „Vajon látom-e még valaha…”

Kópháza és Nagycenk között alakítottak ki egy lövészárkot, amit egy természetes árok is erősített. Itt építették ki a tüzérségi állást. A csapat egy része itt állt meg. A bányászhallgatók másik része az erdőbe húzódott előőrsként. Második vonalban az erdészek helyezkedtek el. A terv az volt, hogy az érkező tankot kilövik, majd két tűz közé veszik az oroszokat, így állítva meg őket.

Orbán Tibor az erdei csapatban volt, így a tüzérségi állás eseményeit elbeszélésből ismerte meg. Ami a következő volt: Mikor látták, hogy érkezik a tank, a lövegkezelő megirányozta azt, hogy belője, de nem sült el. Ekkor újrairányozták, de ismét nem sült el.

Eközben azonban a tank odaért a lövészárokhoz és ágyúcsövével a hallgatókra célzott. Ekkor váratlanul egy magyar katona is előállt kérve a hallgatókat, hogy tegyék le a fegyvert, mert nincs esélyük más.

A tüzérségi állásnál lévő bányászok letették a fegyvert és visszatértek a városba. Többeket később nem alkalmaztak mérnökként. (A második sorban lévő erdészek jelentős része kilépett a zöldhatáron, tartva a későbbi retorzióktól. Illetve elegük volt a körülményekből.)

Orbán Tibor és társai ezektől a csoportoktól elkülönülve várakoztak és nem tudták mi történik. Miért nem lövik ki a tankot. Vártak sokáig, majd mikor látták, hogy semmi sem történik estefelé a vasút mellett elindultak vissza a városba. Tartva attól, hogy a városban milyen a helyzet, fegyvereiket gondosan elrejtették, gondolva arra is, hátha még szükségük lesz rá.

S bár az oroszok jelenlétét nem tudták megakadályozni, ’56 után kisebb volt a nyomás az egyetemi hallgatóságon. Kezdtek enyhülni a diákhagyományokra is kiterjedő tilalmak.

Orbán Tibor ezekben az enyhülő időkben már befejezte az egyetemet. Sopronban ezek után már csak pár évfolyam végzett. 1959-ben fejezték be tanulmányaikat az utolsó soproni bányászok.